2011. június 14., kedd

Tomi, Kriszti KÖSZÖNJÜK!!!

Olyan esemény történt velem, amit meg kell osztanom veletek. Csütörtökön délután sógorom Tomi, és leendő sógornőm, Kriszti azzal az ötlettel álltak elő, hogy levinnék a gyerekeket pénteken 3 napra a Balatonra kempingezni. Szó sem lehet róla- vágtam rá rögtön...én még soha nem engedtem el a gyerekeket sehová, kivételt képez ez alól Mimmam (anyósom), akinek már nyugodtan odaadom őket 1-2 napra. Na persze a lányok rögtön kaptak az alkalmon, mert Tomiékat is imádják, és hát a Balatonra menni kempingezni...biztosan izgibb, mint itthon ülni. Hosszas vívódás, és rábeszélés után nagy nehezen beadtam a derekamat, de magamban teljesen kétségbe voltam esve, hogy mi lesz a lányokkal- és velem 3 napig... Részletes útmutatót adtam a lányokhoz (8-kor alvás, hogyan kell kitapétázni a wc-t, legyenek mindig bekenve naptejjel, stb...). Persze az első nap azzal kezdődött, hogy este 10-re értek le a Balatonra, amin teljesen kiakadtam, apukájuk azt mondta, hogy másnap reggel megy a lányokért, mert nem lehet ezekre a fiatalokra bízni semmit. Aztán éjjel 11-kor nagy nehezen elaludtak, meg mi is. Másnap reggel már on-line fényképes tudósításra ébredtünk, folyamatosan kaptuk a lányokról a fényképes beszámolót, akik 3 napig olyan jó érezték magukat, hogy eszükbe sem jutottunk...A beszámolók hatására én is megkönnyebbültem, és nagyon jó érzéssel töltöttem el ezt a 3 napot, folyamatosan követve a balatoni eseményeket. Tomi és Kriszti csillagos 5-ösre vizsgáztak gyerekezésből, KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!!!!



2 megjegyzés:

  1. Csak bátran engedd el őket (persze olyanokkal, akiben megbízol)! Nálunk közeli és nagyon lelkes volt a Nagymama, így egy idő után már szabályozni kellett az ott töltött időt. Idén először nem mentek rendszeresen ( 19,17,15,13 évesek), de addig évekig egy estét a nagymamánál aludtak, ami tervezhető kimenő volt nekünk is, pláne amikor kicsik voltak. De én is emlékszem az első olyan hétvégére, amikor egyedül hagytuk a három nagyot otthon (6 éve). izgalmas, de mindenkinek jó élmény volt, hogy meg tudtuk csinálni.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a biztatást, nagyon nehéz, de mindent megteszek, hogy ne idegeskedjem túl magam!

    VálaszTörlés

Köszönöm szépen, hogy hozzászólásoddal segíted a blogom tartalmasabbá és érdekesebbé válását! :)