2011. március 28., hétfő

Játék- zokni hátas ló (kis indiánoknak)


Játék ló zokniból kis indiánoknak:  amikor a lányok még ovisok voltak, Mihály napi vásárokra sok mindent készítettünk. Egyik ilyen vásárra készítettünk lelkes anyukákkal- kreatív óvónénink, Csiri néni vezetésével- zokni lovakat. Azóta persze csináltam a lányoknak is, sőt más gyerekeknek is ilyen lovakat.
Hozzávalók: használt zoknik, színes fonal, bambuszrúd, vagy sima vékony faág. ( ha profira akarjuk csinálni, akkor kell még felvarrható szem, és filc a füléhez).
Elkészítése: kiválasztunk egy jobb állapotú zoknit. Érdemes olyat választani, amelyiknek az orr és sarok része eltérő színű a többi részétől. A zoknit kitömjük a többi zoknival (3-5 db), a sarkáig. A szárát ráhúzzuk a rúdra, és erősen rákötözzük. A képről lehet lesni, nagyon egyszerűen felvarrjuk, vagy felrajzoljuk a szemét, orrát, majd felvarrunk 2 kis háromszögből füleket. A sörénye egyforma darabokra vágott színes fonal, melyet szintén felvarrunk. Én fonalból kantárt is készítettem nekik.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm szépen, hogy hozzászólásoddal segíted a blogom tartalmasabbá és érdekesebbé válását! :)